2014. november 29., szombat

An old pic again :)

I have found a nice old pic yet. Do you like it? :) Read about this kind of BMW motorcycle: Click here!

Egy igazán öreg képet találtam éppen. Tetszik? Itt olvashat erről a BMW-motorról: klikk!

~ 1960



2014. november 13., csütörtök

Budapest, Keleti pályaudvar

Budapest Európa szíve. Az Osztrák-Magyar-Monarchia záró (fény)korában, az 1867-es Kiegyezést követően óriási lendületet kapott. Fejlődése világvárossá emelte a korábban is nagy jelentőségű terület központját, Budát és Pestet, míg aztán 1973 novemberében Óbudát is magukhoz rántva eggyé olvadtak.

Három nagy pályaudvara a szélrózsa irányaiból érkező vonatokat fogadja. Most a Keleti pályaudvar átalakulásán nosztalgiázhatunk.
Budapest, Keleti pu. ~1920

Budapest, Keleti pu. ~1960
A M4 (négyes metró) kiinduló pontja 2014-ben.
Budapest, Keleti pu. 2014
...s még a lóvasút idejéből:
Budapest, Keleti pu. ~1890

-- -- -- -- --
képforrások:
budapestcity.org
http://diniharumsari.files.wordpress.com

2014. június 15., vasárnap

Kedves Te!

Kelt levelem élesztő nélkül,
hogy vagy, édes, nálam nélkül?
Én itt vagyok - te ott vagy,
én jól vagyok - te hogy vagy?

Szomszédom mellett lakom,
utcára nyílik ablakom.
Szeretlek, mint virslit a kutya,
ha mással látlak, megüt a guta.

Csókollak százszor,
de nem most, majd máskor.
Csókollak én össze-vissza,
ha nem tetszik, küldjed vissza!

Nevem a bélyeg alatt,
a bélyeg a postán maradt.
Szívem január, lelkem február,
hogy ki írta? Spekulálj!




2014. május 26., hétfő

Egy szépséges lap...



Kútágasra szállt egy veréb,
Emlékkönyvbe ez is elég,
Ezer név van alatta,
Viszlát, kedves cimbora.









A nagyon régi időkben a rajztanulás nem készségtől függött, hanem muszáj-feladat volt. Nem hiába. A képen egy 80 éves emlékkönyv első lapjai: a rajzot Pesthy (talán) László huszárhadnagy készítette 1935. január 7-én. Gyönyörű!

2014. május 23., péntek

Madártávlat

Egy helikopter rotorja csörömpöl felettünk. A kellemes nyári idő, az erkélyről belátható sok zöld és ez a hang együttesen régi idők hangulatát idézi.

Pest közeli telkünk még csupasz volt. Édesapám rendszeresen cipelte a három gyereket hétvégére, kisebb korunkban még nagymamánk is velünk tartott. Sokat turkáltuk a földet, nagyika mélyen előrehajolt a diófa alá ültetett eper szedéséhez, s a néhol égig érő gazban nem láttam a kiutat. Testvéreim imádtak gyíkokra vadászni, és a szöcske-kergetés is napirenden volt. A bogarászással órákig eltöltötték az időt. Én a mamához csatlakoztam inkább, a rovarok nem vonzottak. A kerítés mellé ültetett nárciszok szépen virágoztak, sárgák, fehérek és vegyes színűek. Érdekesen lilás-bordó bazsarózsa is virított hatalmas gömbjeivel. Mindig csak néhány szálat szedett és vitt.

- Hadd lássák, hogy van, ki gondozza ezt a kertet - mondta mindig.

Az eperszezont rögvest felváltotta a meggy és a cseresznye idénye, tehát folyamatosan volt ok a kijárásra.

A kertnek sajátos hangulata van. Az az a hely, ahol nincs víz, úgy kell a hegy lábától felhordanunk (na, ez aztán fárasztó dolog), de a munka utáni tisztálkodáshoz muszáj vinni valamennyit. A gyümölcsöt is meg kell mosni, és ennyi gyerek közül valaki mindig szomjas. (Idővel persze magunk hurcoltuk fel, akkor megtanultuk, hogy inni ráérünk hazafelé a kútnál is, akkor legalább jó hideg.) A föld is tikkadt, a virágok nem kókadhatnak. Nagy ár volt ez az ő szépségük frissen tartásáért.

A felhőtlen gyerekkor...

Akkor még nem éreztük, milyen fáradságos dolog a kertgondozás. Finom a gyümölcs, imádjuk az epret, cseresznyét, de hogy azt - igen messzire - haza kell vinni két órás buszozással, akkor még nem éreztük. Engem nagyon megragadott az a szeretet, ahogy mamácska a virágokat őrködte.

- Nem kell nekik sok, de azért annyi, hogy a jövőhétig ne hervadjanak el teljesen...

Azt hiszem, leginkább ő miatta szerettem meg annyira a földet, és vágyom annyira a saját kis kertes házamra. Ahol ápolgathatom a lelkemnek kedves virágokat, borsót, hagymát, de leginkább paradicsomot ültethetek, áshatok, gallyat vághatok, és a fára felküldhetem a gyerekeket. Mert az nekik való móka. (Én sosem mertem feltornázni magam oda.)

Mikor már kellőképpen megéheztünk (s ez nem feltétlen délre esett), a hátsó óriási diófa alatt gyűltünk össze. Én nem tudom, hogyan került oda az a hatalmas asztal, akkori szerintem el sem tudta képzelni, ki olyan erős, hogy ilyen nagy bútort odamozgasson, de bizony 8-10 személy kényelmesen körbeülhette. Előkerült a jó kis zsíros kenyér hagymával vagy uborkával, néha pici párizsival. A rámalackodott meggyel nem csak látványosan vörös lett, de kifejezetten ízletes is.

A hegytetőn mindig kószált némi szél. A legnagyobb hőségben is jutott a légáramlatból, ezért mikor megizzadtunk, csak az árnyékba kellett húzódni, s néhány perc múlva már folytathattuk is. Persze akkoriban még csak a felnőttek izzadtak. (Később is, csak később már én voltam ez a felnőtt.)


A felhőtlen kikapcsolódás, az Anna-hegyi jó idő, a madárcsicsergés és a gyümölcsillat épp úgy a gyermekkorunk része, mint a hatalmas gaz (amiről évekkel később kiderült, hogy egyáltalán nem olyan magas, csak én voltam még apró), a hirtelen jött zivatar, ami felettünk kizárólag néhány percig esett, épp csak felfrissítette a levegőt, és a repülőgép-zaj. Mert azok mindig jöttek.

Akkoriban még sok volt a kiméretlen földterület, a parcellázás több évig tartott. Mamácska nehéz emlékekkel küzdött a háborús évekből (igazán csak a halála előtti hónapokban érthettük meg ezek súlyát), ezért mikor a helikoptert meghallotta, olyasmit mondott, hogy jöttek ellenőrizni. Sűrűn. Olykor apukám elcsípte a megjegyzését, és azonnal magyarázni kezdte, hogy nem érdekli őket mi van idelent (ez már nem "az a világ"),  csak azt nézik, hogy a telkek gondozva vannak-e, hiszen a kiosztáskor ez feltétel volt.

- A, a! Miért kell azt negyed óránként nézni? - így az idős kedvenc. - Erre is volt persze válasz, csak már nem emlékszem. De tény, hogy örökké jöttek, régen is, manapság is. Az is igaz, hogy rendkívül felkapott régió, Pest közelsége miatt nagy beruházások folynak talán még napjainkban is.

Később a közeli (kis) repülőtérről a sportrepülők szálltak fel, egyre gyakrabban. Felhúzták őket nagyhangú gépekkel, majd addig vitorláztak, akárcsak a sirályok, ameddig ügyesen fenn tudták tartani a szárnyakat. Ej, de szerettük ezt figyelni, irigykedni és álmodozni. Mit érdekelt minket, hogy vajon minket ellenőriznek, vagy a földet. Csak jöttek, láttak, mentek. De azok a vitorlázók! Az ám érdekes világ.


2014. május 14., szerda

Emlékkönyv

Ha majd hajad fehér lesz, és kezed reszkető,
Kisunokáid közt üldögélve egyik könyvet vesz elő:
- Nézd, nagymama, könyvet találtam!
S te felnyitod az emlékházat...
Eszedbe jut majd a múlt, melyet takar a sír,
S kisunokáid összesúgnak: "Nézd, nagymama sír."

2014. május 2., péntek

Régi képek, szép emlékek

Nívós oldalon találtam ezt a fotót. A régi kópiákat vagy a felhasználás jogát megvásárolják, és kiváló minőségű múlt idéző fényképeket készítenek megrendelésre. Kellemes a képek közt felidézni a saját emlékeinket.


Busa János, későbbi amatőr fotós emléktárából - ő a hátsó ülésen ül ebben a gyönyörű BMW-ben.


2014. április 30., szerda

Meseautó (1934)

Szűcs János bank-vezérigazgató nagy nőcsábász, de ezúttal szeretné egyhónapos szabadságát távol a világtól és a nőktől eltölteni. Mielőtt elindulna, egy remek Adler autót vásárol 20.000 pengőért, amikor az autószalonban nézelődő ifjú hölgy felkelti az érdeklődését. Szűcs úgy intézi, hogy Kovács Vera, a kis gépírólány a bankjából kapja meg az autót nyeremény gyanánt (mint a "tízezredik" vásárló), s anélkül, hogy elárulná kilétét, a lány sofőrjéül szegődik, mert szeretné, ha a lány a rangja és a vagyona nélkül is megszeretné. A pár Lillafüredre indul. itt Vera az osztályvezetője révén megtudja, hogy akit ő sofőrnek hitt, az valójában a bank vezérigazgatója. Mivel úgy gondolja, hogy csak egy tréfa vagy fogadás tárgya volt, Vera a másik férfival vacsorázik (aki a bank vezérigazgatójának mondja magát).

Szereposztás egykor (1934):
Perczel Zita (Kovács Vera), Törzs Jenő (Szűcs János, a bank vezérigazgatója), Kabos Gyula (Halmos Aladár, osztályvezető a bankban), Gombaszögi Ella (Kerekes Anna, a vezérigazgató titkárnője), Tolnai Klári (Sári, Vera barátnője), Berky Lili (Kovács mama, Vera anyja), Gózon Gyula (Kovács papa, Vera apja), Komlós Vilmos, Herczeg Jenő (Péterffy, az autószalon tulajdonosa, Szűcs János barátja), Pethes Sándor (sofőr)
Rendező Gaál Béla
99 perc



Szereposztás újfent (2000), ahol az úti cél Visegrád:
Ónodi Eszter (Kovács Vera), Stohl András (Szűcs János), Pogány Judit (Kovácsné), Bezerédi Zoltán (Kovács Antal), Kern András (Péterfi Tamás), Bajor Imre (Halmos Aladár), Molnár Piroska (Annuska), Kokics Péter (Józsi), Gergely Róbert (Misi)
Rendező: Kabay Barna és Petényi Katalin


2014. április 27., vasárnap

Múlnak a gyermekévek...

(Ihász Gábor)

Már hosszú évek óta azt mondják nekem,
olyan vagyok, mint egy kisgyerek,
Belátom, így igaz, én nem lettem komoly,
úgy mint más emberek.
Bolondosnak tűnő furcsa dolgaim
rossz szemmel nézik oly sokan,
De tudom, a szívük mélyén ők is szeretnék
és megtennék boldogan.

Bár mondják
múlnak a gyermekévek, nincs visszaút,
Új mesék nem várnak reánk,
Van mégis csillag fényű álomvilág,
De azt gyermekünk álmodja tovább.

Változnak napjaink, mert minden változó,
nem marad ugyanaz senki sem,
Lehet, hogy kivétel csak én vagyok talán,
mégis így jó nekem.

Bár mondják
múlnak a gyermekévek, nincs visszaút,
Új mesék nem várnak reánk,
Van mégis csillag fényű álomvilág,
De azt gyermekünk álmodja tovább.

Múlnak a gyermekévek, nincs visszaút,
Új mesék nem várnak reánk,
Van mégis csillag fényű álomvilág,
De azt gyermekünk álmodja tovább. 2x


A fiatal szerző énekes (1946-89) talán legnépszerűbb slágere (1977), melyen felnőve a szívünk remeg, ha újrahalljuk. A youtube-on pedig érdekes effektussal fűszerezett aranyos videó párosul ehhez a kellemes zenéhez. A nosztalgiához ez csupán kezdő löket, hgismo válogatásán maradva további emlékidézők könnyeztetnek, ha engedjük. Engedjük!

Múlnak a gyermekévek - youtube videó (oneil1969)
Ihász emlékoldal - zenei kóstolóval (Ihász Adrienn)
Ihász Gábor (1946-1989) - Wikipédia

1 csepp titok...

Csalódni kell, hogy boldogok lehessünk,
Csalódni tudni, hogy újból szeressünk;
Kell tudni kacagni, nevetni és sírni,
Valakit megunni és újból visszahívni;
Csalódni kell százszor, ezerszer,
Hogy boldogok lehessünk egyetlen egyszer.